f1technika

Friss topikok

Címkék

Optimalizáció az esőre

2012.05.07. 09:58 SzaboBalazsF1

Gyakran hallunk találgatásokat egy-egy esővel fenyegető hétvége során, hogy bizonyos autókat nedves körülményekre állítottak be. A jelenlegi szabályok mellett azonban nagyon kicsi az a játéktér, amelyen a mérnökök dolgozhatnak.

Mivel az időmérő edzés után az autók a parc fermébe kerülnek, így szinte nem is marad lehetőség a beállítások megváltoztatására, ha változna az időjárás szombat és vasárnap között. Korábban, amikor még állíthattak az autókon a verseny előtt, sok lehetőség kínálkozott. Ezek két dolgot céloztak meg: egyrészt növelni a kocsi tapadását, másrészt javítani a vezethetőségén. Manapság a csapatok, főként az élen lévők nem kockáztathatnak túlságosan, ugyanis ha nem jönne be a számításuk, a nem megfelelő beállítás miatt esélytelenné válna a pilóta.

Felfüggesztés

Annak érdekben, hogy az autó könnyebben vezethető legyen és jobban reagáljon a pilóta utasításaira, lágyabb felfüggesztésre kell hangolni a kocsit. Mivel a kanyarsebesség jelentősen csökken esőben, a rugózást erősebbre kell állítani. Ezen kívül az első és hátsó fékerő arányát is változtatni kell esőben.

Esőgumik

Egy szett eső gumi körülbelül 250 liter vizet présel át a barázdáin egy másodperc alatt. Ez majdnem két szemetesnyi mennyiséget tesz ki. A víz kipréselése természetesen segít abban, hogy a guminak nagyobb felülete érintkezzen az aszfalttal, s a kocsi ne ússzon fel, azonban jelentős erőbe kerül: a 250 liter víz kipréselése 16 lóerőbe kerül. Ez 2,8 km/h-s veszteséget jelent a kocsi végsebességéből.

Védelem az eső ellen

A motornak alapvetően kedveznek a nedves körülmények. Ennek magyarázata igen kézenfekvő: mivel a pilóta jóval kisebb gázállásokat használhat és sokszor még az egyenesben sem mehet padlógázzal, kisebb a megterhelése az aggregátnak. Ugyanakkor biztosítani kell azt, hogy az a vízmennyiség, amely a felső légbeömlőkön keresztül beáramlik. Máskülönben a levegőszűrőn át nagy cseppek formájában bejut a motorba, amely a gyűjtás kihagyásához vezethet.

Elektromos készülékek védelme

A versenyautó elektromos hálózata teljes mértékben vízálló, valamennyi vezeték ugyanis tartós anyagokkal van beborítva. Ennek ellenére 2009-ben a KERS-szel például Malajziában problémák merültek fel. Mivel a pilótafülkébe is befolyik a víz, biztosítani kell, hogy a pilóta lába ne csússzon le a pedálokról. Ezt általában a cipőre felhúzható gumival érik el.

Írta: Szabó Balázs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1technika.blog.hu/api/trackback/id/tr854492882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása