Vezetéstechnika – Barcelona

2012.05.18. 23:41 SzaboBalazsF1

Tökéletes kör nem létezik - állítják maguk a versenyzők. Még egy hibátlan körben is lehet egy-egy féktávot vagy egy-egy kigyorsítást találni, amelyet lehetett volna még pontosabban teljesíteni. Az alábbiakban Fernando Alonso, Kimi Raikkönen, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a barcelonai időmérő edzés utolsó szekciójában futott körei kerülnek elemzésre.

A Ferrari továbbra is óriási hátrányban van a végsebesség tekintetében. Noha  Fernando végsebessége csak 10 km/h-val alacsonyabb, mint Raikkönené, 5 km/h-val Hamiltionénál és 3 km/h-val Vettelénél, az utóbbi három váltója már 300 méterrel a féktáv előtt lekorlátoz, míg Alonso éppen akkor éri el a csúcssebességét, mielőtt a fékpedálra lépne. Az egyenes nagy részén ugyanakkor közel 25 km/h-s sebességkülönbséget kénytelen elkönyvelni. Egyedül ez a deficit a végsebességben körülbelül másfél-két tizedmásodperces veszteséghez vezet. Az első kanyarba bekanyarodva Vettel, Raikkönen és Hamilton hasonló ívet választ, Fernando viszont tudatosan készül a helyes kompromisszumra, ugyanis teljes mértékben tisztában van az F2012 jellemzőivel. Hamar fékez, használja a rázóköveket és teljesen érinti a kanyar geometriai csúcspontját. Az F2012 láthatóan kevésbé reagál jól az irányváltásra a gyors kanyarkombináció közepén, ezért választ Fernando szűk ívet, hogy aztán finoman tudja megnyitni a szöget a kettes kanyarra. A másik három versenyző mélyen fékez be az első kanyarba, majd agresszívan fordítják el a kormányt, főként Raikkönen. Vettel Hamiltonhoz és Raikkönenhez hasonló ívválasztása ellenére jóval kisebb tempót tud keresztülvinni a kanyarkombináción, a Red Bull korábbi erőssége, a leszorító erő hatalmas mennyisége, egyértelműen eltűnt erre az évre. Vettel és Raikkönen teljesen egy időben aktiválják a DRS-t (ekkor már a regnáló bajnok hátrányban van), azonban a Red Bull érzékenyebben reagál erre, veszít aerodinamikai balanszából, emiatt Vettel kénytelen enyhén kiengedni az autót a pálya szélére. Ezzel teljesítette Hamilton (22.616), Raikkönen (22,652), Alonso (22,878) és Vettel (23,096) az első szektort.

A négyes kanyarban Hamilton és Alonso autózza be a legnagyobb ívet. Míg Raikkönen és Vettel kompromisszumra kényszerül a bejáraton és a kijáraton is és nem merik megnyitni túlságosan a kanyar kijáratát, addig a másik kettő versenyző szűken kezdi a kanyart, nagyon sok tempót visz bele és hamar gázra lép, emiatt Fernando a rázókövek végén a finnel szemben 5 km/h-s, Vettellel szemben közel 9 km/h-s sebességelőnyben van. Hamilton teljesíti a legszűkebben az ötös kanyart, a másik három versenyző kissé lecsúszik a kanyar csúcspontjáról. A kanyar kijáratát hasonlóan futják be, mindannyian enyhén megérintik a kerékvetőket, s hasonló ponton aktiválják az állítható szárnyukat. A következő féktávhoz érve Alonso és Raikkönen végsebessége teljesen megegyezik, míg Vettelé 8 km/h-val alacsonyabb. A hetes kanyarban mindannyian megérintik a belső rázóköveket. a kigyorsításon Alonso enyhén elveszíti a Ferrari hátulját, apró korrigálásra szorul. Ismét szenved attól, hogy a Ferrari alacsony légsebességnél nehezen építi fel a kocsi hátsó traktusán a leszorító erőt. Már a téli tesztek alatt hallottam, hogy a Ferrari volt a leggyorsabb a kilences kanyarban, ez most megerősítésre került. Raikkönen a kilencesbe érve próbál minél több tempót átmenteni, de a kanyar közepén elveszíti az autó elejét, ugyanis a bejárat legvégén túlságosan ráterhel az autó első tengelyére. Alonso ezzel ellentétben nagyon agresszív kormánymozdulatot tesz a kanyar bejáratának legelején, aztán magabiztosan terheli tovább az első tengelyt, az F2012 pedig mintha a pályára lenne tapasztva, száguld át a kilences kanyaron. Hamilton viszi át a második legnagyobb sebességet, azonban folyamatos apró kormánymozdulatokkal stabilizálja az autót. Alonso kanyarközepi sebessége 20 km/h-val (!) magasabb Raikönnenénél és Vettelénél. A spanyol éppen emiatt nagy sebességet tud átmenteni a hátsó egyenesre, a végén azonban a finn végsebessége 6 km/h-val magasabb. Vettelé csak 2 km/h-val marad el Raikkönenétől, a német ugyanis annak ellenére, hogy nem tud kimagaslóan nagy sebességet megőrizni a kanyar közepén, a kijáraton stabil autóra támaszkodhat és nagyon hamar ad padlógázt, s a DRS-t is sokkal hamarabb aktiválja, mint a finn. Ezzel elérkezett a második szektor mért pontjához Hamilton (30,751), Alonso (30,994), Raikkönen (31,080) és Vettel (31,211).

A La Caixába érve ismét Lewis Hamilton az, aki a legszűkebben veszi a lassú kanyart, érintve a kanyar geometriai csúcspontját is. Annak ellenére, hogy a Ferrari a lassú kanyaros sebességgel küzdött az évad eddigi részén, Fernando Alonso teljesíti a legjobban ezt a kanyart Hamiltonnal együtt. Kimi Raikkönen Lotusa a leggyengébb ebben a fordulóban, sok tempót veszít a kanyar középpontján és a kigyorsításon is hezitálni kényszerül. Hamilton hamar próbál a gázra lépni, kigyorsításon kezdi elveszíteni az MP4/27 hátulját, az ugyanis túlkormányzottá válik. Fernando Alonso legalacsonyabb sebessége 15 km/h-val magasabb, mint Raikkönené és Vettelé, azonban ami még meghökkentőbb az az, hogy a spanyol mindenféle hezitálás nélkül a legagresszívabban lép a gázra. A tizenegyes kanyarban hasonló tempót visz át a négy versenyző, Vettel 4 km/h-val lassabb a másik három pilótánál. Ívválasztásuk azonban eltérő. Alonso és Hamilton lecsapják a kanyart, használva a kerékvetőt, egyértelműen próbálják megnyitni a következő kanyarra a szöget. A tizenkettes kanyar a pálya azon kanyarja, amely a leginkább leméri az autó aerodinamikai balanszát, főként a kocsi első tengelyének stabilitását. Azok az autók, amelyek alulkormányzottságra hajlanak, szenvedésre, hezitálásra késztetik a pilótáikat. Ismét a Ferrari az, amely magasan kitűnik a négyes közül. Raikkönen nem követ el hibát, viszont érzékeli, hogy gyenge az E20 első tengelye, ezért nagyon türelmesen kivár a kigyorsítással, Vettel (már a télen is megfigyelhető volt), egyedi utat jár be: szándékosan elméri a féktávot, lecsúsztatja a Red Bullt a kanyar belső ívéről, majd egy agresszív irányváltással próbálja fokozatosan ráfordítani a következő rövid egyenes szakaszra. Nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy az RB7 eleje nem elég erős, ezért feláldozza a kanyarcsúcsponti sebességet a kigyorsításért. Hamilton nagy sebességet próbál átvinni a kanyaron, de elveszíti a McLaren elejét, lecsúszik az ívről, így sebességet veszít a kanyar közepén is, és kompromisszumra kényszerül a kigyorsításon is. A Ferrari rettentő stabilan megy át a kanyaron, Alonso bízik az autó első tengelyében, láthatóan jelen van a tapadás a kocsi elején s meghökkentően nagy fölénybe kerül: a spanyol legalacsonyabb sebessége a kanyarban 35 km/h-val magasabb Raikkönenénél s több mint 40 km/h-val magasabb Vettélnél. A Ferrari az elmúlt évben, főként az első hétvégén krónikus alulkormányzottsággal küzdött, az F2012 egyértelműen nagyon erős első tengellyel rendelkezik, s Alonso bátran lép a gázra az ehhez hasonló középtempójú, elnyújtott kanyarok közepén. A tizenkettes kanyart Hamilton és Alonso teljesíti ismét a legnagyobb sebességgel. A sikánba érve hasonló ívválasztás figyelhető meg a bemeneti részen. A két kanyar között Hamilton, Raikkönen és Vettel agresszíven képes irányt váltani, míg Alonso teljes más utakat követ. A három ellenfele túlságosan agresszívan próbál kigyorsítani a kanyarkombináció kijárati rázókövénél, így sebességet veszítenek. Alonso finomabban fordítja el a kormányt, kisebb tempót is visz át a két kanyar között, viszont a kigyorsításra próbál fókuszálni, így nagyobb sebességgel hagyja el a sikánt. Ennek ellenére harmadik fokozatban nagyon sokat veszít, és mindhárom versenyzőhöz képest körülbelül 20 km/h-s sebességhátrányba kerül a bokszbejárathoz érve. A spanyol az utolsó kanyarhoz érve is sok apró korrigálásra kényszerül, érezhetően nem épült fel még a hátsó tengelyen a leszorító erő. Hamilton, Vettel és Raikkönen autója nagyon stabilan halad át az utolsó kanyaron és tökéletes az aerodinamikai balanszuk: a padlógáz ellenére nem tolja az autó az elejét a kanyar külső íve felé és a DRS aktiválásakor sem kezd elúszni az autó hátsó tengelye. Az utolsó szektort is teljesítette ezzel Hamilton (28,340), Alonso (28,430), Vettel (28,577) és Raikkönen (28,718).

Írta: Szabó Balázs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1technika.blog.hu/api/trackback/id/tr424525155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása