A Monacói Nagydíj a Forma-1-es naptár legkülönlegesebb eseményének számít és sokan az év autósport rendezvényének tartják. Mivel a hercegség utcái meglehetősen szűkek és a királykategória autóit sem az agilitást megkövetelő nagyszögű kanyarokra tervezték, nagy kihívás elé állítja mind embert, mint gépet a pálya. Az alábbiakban a Ferrari korábbi mérnöke, Luigi Mazzola kalauzol el a beállítások erdejében.
Mazzola még a ’90-es évek közepén csatlakozott a Scuderiához, s kezdetben a tesztcsapat irányítója volt. Először Giorgo Ascanellinek, majd Ross Brawnnak tett jelentéseket. Nagyon fontos szerepet töltött be akkoriban, ugyanis az autók fejlesztése a ’90-es években és az új évezred hajnalán még nagyban a valós pályatesztekre támaszkodott.
„Egyáltalán nem könnyű megtalálni a helyes egyensúlyt Monte-Carlóban, mert a pálya sok lassú kanyart, irányváltást tartalmaz, ezenkívül gyorsabb fordulókat (Piscine) és közepes tempójúakat is. Mindezt megnehezíti az alacsony tapadási szint és ehhez jönnek még, hogy rövidek az egyenesek. Szükségszerű, hogy a kocsiból az összes generálható leszorító erőt lehívjuk, még akkor is, ha ez az aerodinamikai hatékonyság kárára történik – más szavakkal, elfogadni azt, hogy ezzel nő a légellenállás. Ez amiatt szükséges, mert sokkal többet lehet nyerni a kanyarokban, mint amennyit veszíteni lehetséges a rövid egyenesekben.”
Monacóban nagyon erős hátsó tengelyre van szükség, ugyanis a falak közelsége miatt végzetes lehet, ha az autó hátulja kitör kigyorsítás közben. „Az aerodinamikai balansz szempontjából általában nagyon alacsony első értékekkel kezd az ember, alacsonyabb állású első szárnnyal, hogy nőjön a stabilitás a hátsó tengelyen. A (felfüggesztés – szerk.) merevsége szempontjából nagyon lágy rugókat választunk, hogy támogassuk a pilóta önbizalmát és biztosítsuk, hogy a kocsi át tudjon haladni a rázóköveken és a huplikon anélkül, hogy túlságosan felborítaná a kocsi stabilitását.”
„Nagyon fontos, hogy a pilóta bízzon a kocsiban, hogy érzésből tudjon vezetni. Először alulkormányzottsággal állítjuk be a kocsit, majd fokozatosan egyensúlyozzuk ki, hogy teljesítményt nyerjünk. Ez egy nagy kihívás és a pilóta valamint a mérnök közötti pontos együttműködést követeli meg. Továbbá: egy másik fontos elem, amely jellemző Monte Carlóra, a kormánymű. A Loewe és a Rascasse nagyon lassú kanyarjai miatt a kocsinak sokkal pontosabb irányításra van szükség illetve a kerekek nagyobb szögű elfordítására.”
Írta: Szabó Balázs
