f1technika

Friss topikok

Címkék

Kanada a fejlesztések második állomása

2012.06.07. 09:16 SzaboBalazsF1

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot dolgozott ki, mely szerint valamennyi futamra apró módosításokat visznek, míg bizonyos nagydíjakat fontos fejlesztési csomagok bemutatása övezi.

A Ferrari az F2012-es gépét egy agresszív kialakítású kipufogó köré tervezte, amely azonban komoly túlmelegedési problémákhoz vezetett, így hamar vissza kellett lépnie a mérnöki csapatnak. Mivel a kényszermegoldás kisebb leszorító erőt generált, mint amennyivel a csapat számolt, s mint amely köré az autó aerodinamikai balansza fel lett építve, így magasabb hátsó szárnyállással kellett kompenzálni a veszteséget. Ez okozta illetve okozza a csúcssebességbeli problémákat.

Az istálló Spanyolországban jelentős fejlesztési csomaggal állt elő, mely hozzávetőleg 15 elemből tevődött össze, s bemutatott egy átmeneti kipufogó megoldást, melyet egy jóval kisebb légellenállást generáló kasztnikialakításba integráltak, a gázokat aerodinamikai szempontból neutrálisabb zónába tereltél. Ezáltal csökkent a gázok leszorító erő képzése, azonban a légellenállás is, így nagyobb játékteret adott a mérnököknek a hátsó szárny állásának kialakítására.

Kanadába a Ferrari egy új első és egy új hátsó terelőszárnnyal készül, melyeket kifejezetten az alacsony leszorító erőt megkövetelő pályára készítettek. A csapat az új szárnyakon kívül két korábbi megoldást is kipróbál, melyek nagyobb leszorító erőt képeznek, s szombatra hoznak majd döntést afelől, melyik szárnykombinációt vetik be az időmérőn és a futamon.

A csapat továbbá intenzíven dolgozik a kipufogókon is. A hírek szerint már Kanadában bevetik az új kipufogó elrendezést. A cél, hogy az eredeti koncepciót jutassák érvényre, a gázokat leszorító erő képzésére tudják felhasználni. A Nikolas Tombazis által vezetett aerodinamikai csapatnak sikerült megoldani a túlmelegedési problémákat, a gázok nem emelik túl magas hőmérsékletre a hátsó gumikat. A cél, hogy magasabb leszorító erőt generáljon a kocsi hátsó traktusa, így hosszú távon is kisebb légellenállást generáló hátsó szárnyat tudjanak alkalmazni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1technika.blog.hu/api/trackback/id/tr224570913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása