f1technika

Friss topikok

Címkék

Újabb trükkös megoldás a Red Bullon?

2012.06.25. 11:52 SzaboBalazsF1

 

 

 

Adrian Newey és technikai gárdája egy újabb átfogó csomaggal készült Valenciára, mely az autó valamennyi részén változást hozott.d12eur467.jpg

A sokak által új autónak nevezett Red Bull módosított első szárnyat, padlólemezt, diffúzort, motorborítást, kipufogó kialakítást valamint átdolgozott hátsó felfüggesztést tartalmazott. Ezek közül a padlólemez és motorborítás kialakítása azok, amelyek a legnagyobb feltűnést keltették a technikai szakemberek körében, ugyanis egyik rivális sem használ hasonló megoldást.

A szezon elején a Red Bull már használta az alagútnak nevezett elrendezését, amely a kólás üveg szekció (az elkeskenyedő motor- és váltóborítás) körül áramló levegőt szeparálta két részbe. Egy apró csatornán keresztül a hátrafelé áramló levegőből leválasztott egy kisebb áramlatot és ezt a diffúzor felső élére valamint a starterrésbe irányította. Ez akkor még nem hozott következetes működést és túlságosan érzékeny volt a légáramlatok változására a rendszer.

Valenciában ennek a megoldásnak egy alaposan átgondolt verzióját mutatta be a Red Bull. A korábbi szűk és rövid csatorna helyett most egy hatalmas alagutat alakítottak ki, amely ezáltal teljesen megosztja a padlólemezt a kocsi hátulján, így kettős padlólemezként értelmezendő.

A csatorna bejáratán valószínűleg egy szeparátort alakítottak ki, amely két kijárathoz vezeti a begyűjtött légáramlatokat. Az egyik valószínűsíthetően a motor starternyílásba végződik. A kocsi hátuljáról készült képek viszont egyértelműen tanúsítják, hogy a levegő másik része a gerendaszárny alatt lép ki a csatornából és a diffúzor záró élére (gurney flap) áramlik.

Ez a kialakítás több előnyt is hozhat. Egyrészt mivel a csatornába kerülő levegő az oldaldobozokon áramló levegőből származik, amelynek nagy részét az első szárny irányítja, ezért a hirtelen történő elszeparálás megnövelheti az első szárnyon áramló levegő sebességét.

Továbbá, amely a legnagyobb nyereség lehet: minél erősebb a légáramlat elszeparáló, elvonó képessége ennek az alagútnak, annál kevesebb levegő kerül oldalt a padlólemez alá a hátsó kerekek előtt. Ez pedig javítja a diffúzor hatékonyságát azáltal, hogy kisebb a turbulencia mértéke a diffúzor külső paneljain. Éppen ez az az elv, pontosabban cél – a hátsó kerekek által generált turbulencia minimalizálása – melyet tavaly a kipufogó gázok befújatásával próbáltak elérni.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1technika.blog.hu/api/trackback/id/tr864609731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása